Találj reményt a nehéz időkben is!

Írta: John Bevere

Keresztény életemben először találtam magamat egy nehéz helyzet kellős közepén, és azt gondoltam, hogy valami óriási hibát követtem el. Ahogy más fiatal hívő ember, én is meg voltam róla győződve, hogyha Istent követem, akkor ő olyan úton fog vezetni, aminek minden bizonnyal simának és egyenesnek kellene lennie. Valóban, arra már nem gondoltam, hogy ha valóban Istenbe vetem a bizalmamat, akkor lesz olyan időszak, amikor úgy fogom érezni, hogy Isten jelenléte és hangja kilométerekre került tőlem.

Hogy őszinte legyek, elkezdtem birkózni pár nagy kérdéssel. Hol rontottam el? Miért távolíthatta el Isten a jelenlétét tőlem? Még azon is gondolkodtam, hogy milyen bűnt kellett ahhoz elkövetnem, hogy letérjek az eredeti utamról és ezért most kerülőútra kellett kényszerülnöm. Egy ponton azon kaptam magam, hogy fel-felkiáltok: „Istenem, hol vagy?”.

Ezután, elkezdtem a Biblia legrégebbi könyvét olvasni, és sorra érkeztek a válaszok.

Bármilyen rossz helyzeten is megyek keresztül, az semmi ahhoz képest, amivel Jóbnak kellett szembe néznie.

Csak azt tudom elképzelni, hogy milyen kérdésekkel küszködhetett.

Nincs abban semmi titok, hogy Jób egy nagyon kemény időszakon ment keresztül az életében. Egy könyörtelenül tragikus események sorozatán, amelyben elvesztette a családját, a vagyonát, az egészségét és sok mást. Egy ponton a barátai azt javasolták neki, hogy átkozza meg Istent és haljon meg – de, ez nem hangzik túl bölcsen. Ebben a helyzetben, amikor úgy érezte, hogy minden reménye elszállt és Isten teljesen elhagyta őt, így lamentált:

„De ha kelet felé megyek, nincs ott,
ha nyugat felé, nem veszem észre.
Ha északon működik, nem látom,
ha délre fordul, ott sem láthatom.” (Jób 23: 8-9; RÚF)

Amikor Jób a kétségbeesés sűrűjében volt, nem számított, hogy melyik irányba nézett, nem látta Istent. Biztos vagyok benne, hogy úgy érezte, mintha Isten magára hagyta volna az út szélén. De, szerencsére, nem ezek a szavak jelzik ennek a történetnek a végét. A 42. fejezetben, Jób könyvének a végén, ezt láthatjuk:

„Azért mondottam, hogy nem értem.
Csodálatosabbak ezek, semhogy felfoghatnám.
Hallgass meg, hadd beszéljek!
Én kérdezlek, te pedig oktass engem!
Csak hírből hallottam rólad,
de most saját szememmel láttalak.” (Jób 42: 3b – 5; RÚF)

Te is láthatod, ahogy Jób is, mi is visszanézünk azokra a nehéz időkre, amelyeken keresztül mentünk és felfedezzük benne Isten kezének lenyomatát. Pontosan ez történt velem is. A legnagyobb kijelentés, amit Istentől kaptam a legnehezebb időszakban érkezett meg tőle. Talán a hegytetőn találkozunk Istennel, de gyakran csak akkor ismerjük meg, amikor a völgyben járunk.

Ezért, ha te is azon kapod magad, hogy keresned kell Istent jelenlétét az adott élethelyzetedben, akkor se bátortalanodj el! Szorosan öleld magadhoz, és tarts ki! Nem mondott le rólad! Semmi esetre sem tenne ilyet! Tény, hogyha majd visszatekintesz arra a nehéz időszakra, amin keresztülmentél, azt fogod látni, hogy Istent egy teljesen úgy szemszögből ismerted meg ezalatt a kerülőút alatt. Meg találni ezt a távlati perspektívát segíteni fog neked abban, hogy igazi reménységed legyen, ahogy nehéz időkön mész keresztül legközelebb.

Küldj választ

%d blogger ezt szereti: