Egy új kezdet

Az Igaz Női Értékekért Alapítvány minden munkatársa nevében szeretnénk megköszönni azt a kitüntető figyelmet, amellyel végig kisértétek eddigi fejlődésünket. Két évvel ezelőtt útnak indult az online Bella Girl Magazinunk, amelyben tini lányokat foglalkoztató témákat mutattunk be Isten igéjének és igazságának a tükrén keresztül. Önkénteseink napról napra azon dolgoznak, hogy a honlapra mindig modern, naprakész témák kerüljenek fel. Üzenetük legyen szemlélet és életformáló.

Facebook és Instagram oldalunkon már elkezdett formálódni egy BellaGirl olvasói és támogatói közösség, amely közelebb hozza a szerkesztőség tagjait az olvasókkal. Így még inkább arra koncentrálhatunk, hogy olyan témákról írjunk, amelyek közel állnak az olvasói szívekhez.

Idén nyáron történelmi mérföldkőhöz érkeztünk. Az alapítvány gondozásában kiadásra került az első Bellagirl nyomtatott magazin, amelyet néhány az ausztrál   bella rae Magazintól átvett fordított cikk mellett legfőképp magyar keresztény lányok inspiráltak, írtak és szerkesztettek. A kezdeti nehézségek ellenére Isten áldásait élvezzük abban is, hogy egyre szélesebb körben terjed a hiánypótló magazinunk híre, egyre többen kíváncsiak a mondanivalójára és a magazint kiadó Igaz Női Értékekért Alapítványra. Már teljes erőbedobással dolgozunk a következő nyomtatott számon, amelyre akár itt a honlapon is elő lehet fizetni.

A sok-sok munka meghozza a gyümölcsét. A magazin nyomtatott kiadása kapcsán megfogalmazódott bennünk az is, hogy azokhoz a nőkhöz is szóljunk és szolgáljunk feléjük, akik a lányok kezébe adták a magazint, és akik rendszeresen imadsagban hordoznak bennünket és támogatnak a bizalmukkal.

Egyre inkább megérett bennünk annak a vágya, hogy az olyan érett nőkhöz is szóljunk, akik már megélték a párkeresés kezdeti nehézségeit, akik akár egyedülállóként vagy párkapcsolatban élnek, akik már családot alapítottak vagy még a gyermekáldásra várakoznak, s olyan terhekkel küszködnek, amelyeket egy tini lány még nem ismerhet, de minden bizonnyal vágynak Isten útmutatásaira a mindennapjaikban.

Kedves lányok, nők, asszonyok! Ez a blog nektek fog szólni!

Szeretnénk, ha mindannyian az Ige hűséges asszonyaként egy rendkívüli közösséget hoznánk létre, ahol mindannyian szeretetben és tiszteletben egymást támogatjuk, bátorítjuk abban, hogy ki-ki megfuthassa élete versenyét, és a 21. század egyre nehezedő kihívásai ellenére Isten kezébe helyezze az életét.

Terveink szerint, a hét közepén szerdánként egy friss, lazább hangvételű probléma és megoldás orientált írással jelentkezünk, hogy megállhassunk a hét forgatagában, és új erőre kapjunk.

Alkalmanként nem riadunk vissza attól sem, hogy reflektáljunk a különböző médiumokban megjelenő írásokra, melyek egy hamis, eltorzított képet festenek a nőiességről. 

Vasárnaponként egy áhítatos jellegű, elgondolkodtató írással jelentkezünk, hogy az előttünk álló hétre erőnk és elménk megújuljon.

Mindezeken túl betekintést kaphattok az alapítvány életébe, hogyan áll össze a nyomtatott Magazinunk úgy, hogy az alapítvány minden munkatársa önkéntesként, a főállása, felsőfokú tanulmányai, családja és a gyülekezeti szolgálata mellett szabadidejéből sokszor éjszaka végzi a feladatát.

Mivel nagy hangsúlyt fektetünk a hasonló célokért küzdő szervezetekkel való együttműködésre, rendszeresen megosztunk velük kapcsolatos híreket is, ezzel is támogatva, népszerűsítve egymás munkáját.

Hisszük, hogy egységben és összefogásban akár a lehetetlennek tűnő dolgokat is elérhetjük.

Reméljük Ti is hozzánk hasonlóan izgatottan és bizakodva álltok a City Women blog megreformálása előtt! Hajrá, s kalandra fel! Iratkozzatok fel hírlevelünkre, és kövessetek bennünket a Facebook oldalunkon is!

Niki & Ancsa

Küldj választ

%d blogger ezt szereti: