Csodák nyomában

Advent első vasárnapja van. Erről, tegnapi írásunkban (bővebben) itt tudtok olvasni: Az adventi első gyertyához: Megbocsátás.

Elkezdődött a karácsonyi készülődés. Ilyenkor megfogalmazódnak gondolatok bennünk, amikhez lehet, hogy egy csoda kellene. Valahogy, ezt a csodavárást magával hozza ez az időszak, és az évvége. Bármiben is van most a reményed, tudnod kell, hogy Isten mindenható – és, ez nem csak egy üres frázis.

Csodák.

Minden egyes csoda elképesztő, megdöbbentő, mégis valahogy ellenállhatatlan. Volt már részed, akárcsak egyben is? Mint például, amikor Isten felfüggeszti az univerzum általános szabályait, azért hogy beavatkozzon az emberek életébe?

Szerencsére, nekem volt benne részem.

Bárcsak szemtől szemben ülnénk most, hogy megoszthassuk egymással az élményeinket (és, egy kis csokoládét). Micsoda beszélgetés lenne! Visszaidézni Isten szokatlan tevékenységét az életünkben. Valójában, ez egy jó megfogalmazása annak, mit is értünk csoda alatt, és ebbe mind belekapaszkodhatunk: A csodák természetüknél fogva szokatlanok. Természetfeletti események, amelyek csak isteni meghatalmazással történhetnek meg.

Ha hozzám hasonlóan, te is annyiszor tetted keresztbe az ujjad, amennyiszer azt szeretetted volna, hogy Isten kegyelmesen engedjen meg csodákat mások vagy a saját életedben, akkor van egy jó hírem számodra: a Sabbath helyét és idejét meghatározni az életedben a legjobb hely, ahol elkezdheted végre átélni őket.

(A bibliai Sabbath azt a napot jelöli a hétben, amelyet meg kell hagyni a pihenésnek, és az Úrral való közösségnek. Ezen a napon nem szabad dolgozni.)

A Sabbath a csodák termőföldje, meglásd!

Mózes második könyvében a 16. fejezet egy szokatlan és finom kis csodát jegyez. Izrael fiai minden áldott reggel összegyűjtötték a friss mannájukat a sivatagban, amiről a Biblia azt írja: „néhányan sokat gyűjtöttek, mások pedig keveset”. De, amikor megmérték, egytől egyig az, aki keveset gyűjtött, nem volt hiánya, és annak sem volt többlete, aki sokat szedett.  Ahogyan megsokszorozódott a kenyér és a hal, (Máté 14:13-21) Isten lehetővé tette, hogy mindenki annyi mannát gyűjtsön, mint amennyire pontosan szüksége volt.

De a hatodik napon, amikor visszatértek a szokásos reggeli mannagyűjtéshez „kétszer annyi ennivalót szedtek, fejenként két ómerral” (2Mózes 16:22; RÚF) – ami, teljesen következményes és érthető lenne, ha az emberedek kétszer annyi időt töltöttek volna a sivatagban görnyedve, kézzel szedegetve a mennyei cornflakest akkor reggel.

Kétszer annyit gyűjteni, kétszer annyi munkával. Ez így logikus, de nem ez történt. Minden ember csak annyi időt és energiát fektetett bele, amennyit szokott és kétszer annyit szedett össze a végére.

A vezetőket sokkolta a látvány, ahogy megpillantották a robosztus adományt, és dühöngve jelentették Mózesnek ezt a meglepő végeredményt. De, nem kellett volna hasra esniük ettől. El tudod képzelni azt a jelenetet, ahogy Mózes néz rájuk üveges szemekkel, csóválva a fejét és sóhajtva válaszolva nekik, hogy „Ez az amiről az Úr beszélt…” (idézet a 23 versből. RÚF)

Valóban, ez pontosan az, amit Isten már megígért, hogy ezt fogja tenni értük. Ha tisztelik a hetedik nap szabályát, hogy nem dolgoznak, hanem megszentelik és azon a napon Istent tisztelik, akkor Ő megduplázza az ellátást a hatodik napon, azért hogy megsegítse az embereket, így nekik nem kell túlórában dolgozniuk.

Isten újra és újra megtette az „ellátás csodáját” a történelemben, és Isten jelenleg élő gyermekei is megtapasztalhatják ezt még mai napig is. Amikor engedelmeskedünk a Szentszellem meggyőzésének – ellenállva a mardosó bűntudatnak, vagy a kényszernek, hogy mindig a határainkat feszegessük – Ő megtart és megáld minket. Csodálatos módon kétszer annyit ad a termésből, kétszer annyit a megvalósulásból, kétszer annyit a visszatérítésből, akkor is, ha nem tettünk semmivel se többet, hogy ezt megkapjuk.

Szokatlan.

A dupla adag mindig az.

Sajnos, azonban túl gyakran képtelen vagyok megízlelni Isten „dupla-adagos csodáját”. Azt gondolom, hogy számodra is ismerős ez az érzés. Azért, mert hiszem, hogy kevesebbet tenni, valahogy több elszánt hitet igényel. Olyan hitet, ami megingathatatlan és betonból van – azt a fajtát, ami egy tapodtat se mozdul, akkor sem, ha a kétségbeesés megrengetné a lábad alatt a földet – és elérné azt a magabiztosságot, ami megengedi, hogy megállj, akkor is, amikor jómagad is, és minden ami körülötted van azt mondja, menj tovább. Nyomjad. Szerezd meg. Tarts ki.

Számunkra, keresztényeknek fontos, hogy megálljunk, akárcsak Izrael fiainak. Ők úgy döntöttek, hogy felhalmozzák az élelmet, amit Istentől kaptak, arra az esetre, ha ez a Sabbath dolog nem úgy működne, ahogy eltervezték.

Ez nem emlékezetet saját magunkra? Az A terv az, amiért imádkozom, de van egy B, meg egy C, és egy D tervem is, hátha nem fog működni az A terv. Felhalmozunk, ahelyett, hogy Istenbe vetnénk a bizalmunkat. Isten azt rendelte el a mannával kapcsolatban, hogy csak annyit, és addig tároljanak belőle, amennyit Ő jóvá hagy, és a manna „nem büdösödött meg, féreg sem volt benne” (idézet a 24. versből. RÚF).

Isten azt akarta, hogy Izrael fiai benne bízzanak, és ne a képességeikben, hogy el tudják látni magukat. Azt akarta, hogy megtapasztalják az Ő jóságát, és mindenhatóságát, ezért adta nekik a „dupla adag” csodát, hogy megtapasztalják, milyen érzés az.

Isten ezt akarja ma tenni veled is, és velem is.

Készen állsz? Ha igen, akkor szenteld meg advent első napját, és ma tartsd meg a Sabbath-ot.

Imádkozz velem!

Uram, kérlek segíts, hogy ne tévesszem szem elől azt, amiben a legjobb vagy: te vagy a Mindenható! Adj erőt, hogy tiszteljem a dupla-adag csoda alapját – a Sabbath-ot. Jézus nevében, ámen.

Küldj választ

%d blogger ezt szereti: