Advent negyedik gyertyája – karácsonyi (újjá)születés

Írta: Gyémánt Tímea

Szeretet ünnepe,

Ragyogó karácsony,

Nincs nálad áldottabb

Ünnep a világon!

Míg örömláng gyúl ki

Zöld fenyőid árnyán:

Ringatózik lelkünk

Boldog béke szárnyán.”   

(Endrődi Sándor – magyar költő, író)

Végre eljött az adventi negyedik gyertyagyújtás napja is! Ez a december bizonyára sokunk számára nem is telt mással, csak vásárlási rohanásokkal, családi, rokoni találkozók bonyolult megszervezésével és sok egyéb más előkészülettel! Kapkodás, futás, helyes időbeszosztással való próbálkozás… remélem azért, hogy az adventi időszak során sokan ki tudtunk venni néhány szabad pillanatot, mely megélése egy kis pihenéshez, békességhez juttatott el minket. Amennyiben ez nem így történt, akkor pótoljuk be gyorsan, hogy a  karácsonyi ünnepségeket ne fáradtan, kimerülten és megviselten köszöntsük. Tudom, tudom, ez korántsem olyan egyszerű, de gondoljunk csak vissza a tavalyi, tavalyelőtti decemberi utolsó napokra… milyen érzésekkel álltunk a fa körül? Hogyan zártuk az évet? Milyen gondolatokkal nyitottuk meg az elkövetkező időszakot?

Tiszta szívből hiszem, hogy az advent negyedik gyertyájának  meggyújtása, s a karácsony megélése valami új kezdete is lehet! Ha a karácsony igazi értékeire fókuszálunk, a megbocsátás (itt tudod elolvasni), a békesség megkeresése (ezért kattints ide), valamint az igaz, önzetlen szeretetre való törekvés (ezért, pedig kattints ide), akkor olyan csodálatos, fehéren csillogó ünnepi ruhába öltöztethetjük a lelkünket, mely lehetőséget fog adni nekünk, hogy innentől kezdve másként teljenek a napjaink… hogy jobban megéljük a pillanatokat.

Az életet értékelni. Hálásnak lenni. Vidámságot generálni. Egymást elfogadni és megbecsülni. Ezek olyan fontos és mély értékek, melyek az igaz boldogságunk alapjául tudnak szolgálni. A karácsony lehet tehát valami új kezdete. A születésé, az újjászületésé, melynek célja a szeretetteljes békesség és boldogság állapota.

Ha belegondolunk a karácsony eredetébe, akkor beláthatjuk, hogy a karácsony ténylegesen az új élet, a születés kezdetéről szól. Pontosabban szólva, VALAKI születéséről. Jézus születéséről. Nem érdekes párhuzam ez? Jézus, a világ megváltója megszületett karácsonykor, hogy mi igazán boldogok és bűntől mentesek lehessünk! Ha itt valóban születésről van szó, melynek célja az volt, hogy mi újjászülethessünk, akkor ezt miért is ne vennénk komolyan? Nagyon szeretem azokat a bibliai részeket, ahol Jézus világra jöveteléről olvashatunk:

“Az angyal pedig ezt mondta nekik:

Ne féljetek,

mert íme, nagy örömet hirdetek nektek,

aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.

A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyázva fekszik a jászolban. És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták:

Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség,

és az emberekhez jóakarat.” (Lukács 2:9-14; RÚF)

A próféciák beigazolódtak, hogy a világ meglátja a Megváltót, akinek Simeon, egy igaz és kegyes jeruzsálemi ember is nagyon örült:

“Most bocsátod el, Uram szolgádat beszéded szerint békességgel, mert meglátta szemem üdvösségedet, amelyet elkészítettél minden nép számára, hogy megjelenjék világosságul a pogányoknak, és dicsőségül népednek, Izráelnek” (Lukács 2: 29-32 RÚF)

 

 Az Úr Jézus azért született meg itt a Földön és azért halt meg, hogy mi szabadok lehessünk. Elvette a vétkeinket, hogy aki megvallja őt és benne bízik, annak örök élete lehessen.

 

Miről is kellene a karácsonynak tehát szólnia?

“Az ünnepi díszletek, külsőségek felvonultatása lehet eszköz az előkészületek idején, de nem jó, ha céllá válik. Ugyanis vannak, akik ennyivel beérik, számukra ez jelenti az ünnepet. Meg akarják spórolni azt az utat, amit az ünnepvárás jelent, úgy érzik, a gyertyagyújtással, a különböző programokon való részvétellel, az ajándékok beszerzésével teljesítették az ünnepi elvárásokat. Nem gondolnak a belső előkészületekre, ezért, ahogy lehet akciós ajándékot és fenyőfát is kapni, szeretnének “akciósan” jutni az ünnephez is. De leértékelt karácsony nincs, a belső ünnepváráson nem lehet spórolni, mert akkor nem érezzük meg a karácsony lényegét.” (Fekete Károly – teológus)

 

A karácsony elsősorban nem a vásárlásról és a sütögetésről szól. De nem is arról, hogy ünnepi díszruhában ezüst evőeszköz készlettel az asztalon várjuk a rokonságot. Igen, ezek nagyon szép pillanatokat tudnak okozni, de fontos az ünnep igazi jelentését átvizsgálni és arra fókuszálni. Egy rövid mondatban így tudnám ezt összefoglalni: Megváltónk született, hogy mi is újjászülethessünk. Minden egyes évben, sőt minden egyes nap van esélyünk újra kezdeni, a múltat magunk mögött hagyni, megbocsátani és szeretetben élni.  Legyen hát az idei karácsony egy új, boldogabb életszakasz kezdete! Ez csupán döntés kérdése, és ha valóban elhatározzuk magunkat, hogy élünk ezzel a karácsonyi csodával, minden újjászülethet bennünk! Jobb, boldogabb életünk lehet! Megbékélhetünk családtagjainkkal, ismerőseinkkel! Nyugodt állapotba kerülhetünk, elkezdhetünk végre magunkra és az igazi céljainkra fókuszálni!

“Jézus Krisztus karácsonykor nem egy csomó mennyei kütyüvel jött közénk, hozhatott volna Józsefnek láncfűrészt, Máriának habverőt, ehelyett ő maga volt az ajándék.” (Böjte Csaba – ferences rendi szerzetes)

Karácsonykor elsősorban ne a külsőségekre, ajándékosztásra, tárgyi ajándékok bezsákmányolására fókuszáljunk! Ne azon fájjon a fejünk, hogy elfogyott a leértékelt televízió a plázában, vagy hogy nem a legújabb designer karórát találtuk a nagyi gondosan becsomagolt dobozkájában a fa alatt! Kergessünk és kapjunk el olyan “ajándékokat”, amelyek az életünket hosszú távon is boldoggá tudják tenni. Ez pedig legyen a megbocsátás, a béke és a szeretet. Adjuk meg a szívünknek az újjászületés lehetőségét, legyen ez a karácsony valami új kezdete – az igaz boldogság kezdete!

Áldott Ünnepeket kívánok Mindenkinek!

 

Küldj választ

%d bloggers like this: